Legfrissebb kommentek

Feed

Képek tucatszámra

2009.06.29. 09:41 Türkenhilfe

MINERVA

2008. ősze óta működik a kerület térinformatikai rendszere, az AutoDesk Mapguide által támogatott Minerva. A rendszer célja, hogy minden közérdekű, földhivatali, városfejlesztési, stb. információt egy közös interaktív térképen jelenítsen meg. A Minerva fejlesztése 2006 óta folyamatos, a felhasználási lehetőség száma korlátlan, azonban ismertsége még elég alacsony. Ebből következően a rajta megjelenített adatok egyelőre csak szigorúan az alapokra szorítkoznak. A TucatBlog bemutatja a rendszert, hogy az mihamarabb kiépüljön és teljesen a kerületi lakosok szolgálatába állhasson.  

A szolgáltatás ezen a linken érhető el. A térinformatikai rendszer egy fekete-fehér alaptérképpel jelentkezik be, rajta a kerületjelzéssel. A bal oldali sávban választhatunk a funkciók közül, hogy a térkép melyeket jelenítse meg. A rendszer talán legfontosabb eleme, hogy egy adott ingatlanról minden építési információ a jelkulcs alapján könnyen lehívható, így az ügyfél és a kivitelező is megszerezheti a legfontosabb adatokat komolyabb utánajárás nélkül . Mindemellett az iskolák, óvodák, kórházak, gyógyszertárak elérhetőségei, valamint az önkormányzati képviselők ügyfélfogadási rendje is megtalálható a térképen. A rendszer megjeleníti azokat a kerületi rendezési terveket, amelyek a közeljövőben fognak megvalósulni.  

Új szolgáltatásként jelentkezett, hogy a kerületi lakosok a helyrajzi számokhoz köthetően fényképeket tölthetnek föl a rendszer fotótárába. Ezek a fénykép adatbázis felirat mellé tett pipával jeleníthetőek meg a térképen. Sajnos még csak néhány kép került föl, de remélhetőleg folyamatosan bővülni fog a rendszer ezen eleme régi és új képekkel egyaránt. Ez csak rajtunk, kerületieken múlik.

Megemlítendő még az ortofotó és madártávlat funkció. Ezekkel a GoogleMaps-hoz hasonló felülnézeti fotogrammetriai térképek érhetőek el, illetve madártávlatból vehetünk szemügyre egy-egy kerületrészt, igen jó felbontásban.
 
Mindez egy jó kezdet, azonban igazán jól használható rendszerré csak akkor válna, ha a közérdekű adatokon túl a hegyvidéki vendéglátóhelyekről, közlekedésről, helytörténeti érdekességekről, stb. is információkat nyújtana. Mindenesetre az önkormányzat is várja a hasonló javaslatokat, melyeket remélhetőleg előbb-utóbb bele is épít majd a Minervába.
 
(részletes kezelési útmutató itt érhető el)

1 komment

Címkék: ingatlan 12 minerva


A bejegyzés trackback címe:

https://tucat.blog.hu/api/trackback/id/tr161214188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kuruttya 2009.06.30. 18:27:43

2009-ben kizárólag Internet Explorerben működő webes szolgáltatást üzemeltetni azért több, mint ciki. Ezt a rendszert nem finomítani kéne, hanem az alapoktól újraírni. A CompArt Studió informatikusait meg elküldeni valami továbbképzésre, mert úgytűnik 1999-ben ragadtak.
süti beállítások módosítása