Legfrissebb kommentek

Feed

Képek tucatszámra

2010.02.07. 19:53 Türkenhilfe

A VADDISZNÓ

Kevesen tudják, hogy Budapest mellett ejtették el azt a vaddisznót, amelynek trófeája vezeti a világranglistát. 2004-ben lőtte egy spanyol vendégvadász, Javier Botin. A bírálat során a nagyagyarak hosszát és szélességét, valamint a kisagyarak körméretét veszik figyelembe. A budakeszi kan 27,55 centiméteres, borotvaéles nagyagyarakkal bírt.

Számtalan történet és legenda kering a vaddisznó veszélyeiről, történelmünkben többször is előkerül az erdők remetéje, Szent Imre herceg és Zrínyi halálát is az ő nevével hozták hírbe. De milyen is ez az állat, valóban kell-e tartanunk tőle erdei barangolásaink során?

A vaddisznó erejéről a híres vadásztól, Nádler Herberttől idézünk egy történetet.

"A Mauser vastag durranását olyan jelenet követi, amit hamarjában meg sem értek. Egy ruganyos nagy labda benyomását kelti a hatalmas fekete alak, mely csodálatos fürgeséggel nekiugrik egy fatuskónak, visszapattan róla, ismét nekiugrik, megint lepattan, de a harmadik nekiugrással a korhadt tuskót kidönti a helyéből. Rögtön ismételtem, mire a disznó megfordul és nekiugrik egy mögötte álló második tuskónak, mire az kitör a helyéből. Ekkor éri a harmadik golyóm, mely ismét megperdíti. Most nekiront a harmadik, tőlem vagy 30 lépésnyi távolságban, fölöttem álló magas tuskónak, ez is recsegve-ropogva fordul ki helyéből már az első lökésre. A disznó abban a pillanatban, mikor a negyedik golyót szánom neki, leugrik a tuskóról egyenesen felém, de a golyó célt tévesztve elment fölötte. Pár pillanat múlva a disznó öt lépésre volt a hegyoldalon fölöttem, nyugodtan álltam helyemen és csak ösztönszerűleg cselekedtem. Csak akkor mozdultam el helyemről, mikor a disznó fejének irányított ötödik lövésem után a nekem guruló disznó elől félre kellett lépnem. A disznó tehát a tuskókban ellenséget gyanítva, bosszús haragjában döntötte ki azokat, míg azután mint negyedik tuskó én kerültem volna sorra."

Habár egy-egy kósza vaddisznó időnként a városban is szerencsét próbál, lakhelye természetesen az erdő sűrűje, a nyílt területeket igyekszik elkerülni. A vaddisznó családi közösségekben, ún. kondákban jár. A konda magját az öreg koca jelenti, a süldőkkel és a malacokkal. A kanok csak alkalmilag keresik fel a kondát, csak a szaporodási időszakban (november-január) csatlakoznak a kocákhoz. A kocák 16-20 hét vemhességi idő után hordják ki a 4-10 malacukat, így a jelen időszakban is ellenek. A legveszélyesebbek és legingerlékenyebbek a malacos kocák, amelyek már nemegyszer támadtak és sebesítettek meg járókelőket, kirándulókat is, látszólag különösebb ok nélkül is.

A vaddisznó az éjszakát valamilyen védett helyen, például egy kidőlt fa földlabdájának üregében tölti, ezért a kora reggeli órákban ezeken célszerű elkerülni. Ha egy adott területen nem bolygatják őket, ragaszkodnak az áreájukhoz, ahol több vaddisznó generáció is mozoghat egyidejűleg.

Ha erdei utunkat vaddisznók keresztezik, érdemes állva megvárni ezt, és megadni nekik az elsőbsséget. Ha a disznó megáll az úton és szemezni kezd velünk, lábunkkal dobbantsunk párat a földön, amely remélhetőleg útja folytatására készteti. Ha mégsem, és a vaddisznó megindul felénk, álljunk egy közeli vastagabb fa mögé, ezzel elejét véve annak, hogy lendületével feldöntsön lábunkról. Mivel komolyabb agressziót csak a sebzett állatok mutatnak, a támadás rendszerint ennyivel kivédhető, és a vaddisznó nem tér vissza a "ringbe".

Természetesen ezen tippek egyike sem garantálja, hogy nem okoz sérülést a vaddisznó, de szerencsére ez viszonylag ritka, inkább a vadászatokon a hajtókat és vadászokat sújtja, kirándulók körében az átvonuló disznók inkább csak riadalmat okozhatnak.

Szólj hozzá!

Címkék: budakeszi vaddisznó


A bejegyzés trackback címe:

https://tucat.blog.hu/api/trackback/id/tr881737318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása